Negyedszer is a Jobbik elnökévé választották Vona Gábort
Írta: Administrator
2012. május 19. szombat, 20:15
Vona Gábort elsöprő többséggel újraválasztotta a radikális párt a szervezet szombaton megrendezett tisztújító kongresszusán.
A negyedik kétéves ciklusát kezdő pártelnök megköszönte a küldöttek hatalmas arányban megnyilvánuló bizalmát. A tisztújításon a párt kongresszusa szavazott a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökségi tagjairól is; eszerint Balczó Zoltán, Gyüre Csaba, Murányi Levente, Novák Előd, Sneider Tamás, valamint Volner János került be a párt elnökségébe.
Vona Gábor a kongresszust követő sajtótájékoztatón elmondta: a legtöbb szavazatot Balczó Zoltán kapta, míg a második legtöbbet az elnökségbe új emberként bekerülő Volner János.
A radikális párt újraválasztott elnöke hangsúlyozta, hogy nagyon szorosak lettek az eredmények, a legtöbb és a legkevesebb szavazatot kapó jelölt között összesen nem volt 100 szavazatnyi különbség.
A kongresszus nagy meglepetése volt, hogy az új elnökségbe nem került be Szegedi Csanád. Vona Gábor a sajtótájékoztatón kiemelte: az EP-képviselő ettől függetlenül továbbra is a párt egyik meghatározó személyisége marad.
Emlékeztetett, hogy Szegedi már a legkorábbi időktől fogva részt vett a párt felépítésében, és elévülhetetlen szerepe volt abban, hogy a Jobbik ma a magyar politikai élet egyik megkerülhetetlen tényezőjévé válhatott.
barikad.hu
Vona: "Ott kell lennünk az emberek között" - videóval
Írta: Administrator
2012. május 19. szombat, 20:12
A Budapesti Kongresszusi Központban tartja tisztújító kongresszusát a Jobbik. Vona Gábor beszédében összegezte a párt elmúlt két évét, kitért a Gárdára és a magyar élet menetére is.
2010 tavaszán kaptuk meg a mandátumot, azóta pedig eltelt két év. Nem szeretem a beszámolókat, ugyanis a tettek, sikerek, az esetleges sikertelenségek magukért beszélnek - mondta Vona Gábor.
Nagyon nehéz időszakban kezdtük meg a munkákat. Az országgyűlési választások után voltunk, kissé csalódottak, és fáradtak. 2010-re egy néhány száz, talán ezer fős pártból nagy párttá váltunk, egy egymást is jól ismerő szervezetből országos párttá alakultunk.
A Jobbik elképedve tapasztalja, hogy az Orbán-kormány a távközlési adóval egy olyan szektort kíván terhelni, mely az információs társadalom alapja, hiszen más országokban az informatikai és a távközlési szektorokat jellemzően azért szokták csekély adóterhekkel sújtani, mivel ezek az ágazatok a gazdaság motorjai lehetnek – mondta el ma délután Z. Kárpát Dániel, a Jobbik országgyűlési képviselője.
A szakpolitikus hangsúlyozta, hogy a kormány magyarázata ezúttal legalább őszinte, mivel beismerték, hogy nem büntetni szeretnék ezt a szektort, hanem a 2012-es költségvetés hiányát szeretnék ily módon csökkenteni. A képviselő álláspontja azonban az, hogy a kormányzat alábecsüli a magyar emberek piaci szokásait. Példaként a három másodperces ingyenes beszélgetési időt hozta fel, mely arra épült, hogy az emberek ennyi idő alatt úgysem képesek bármit is elmondani egymásnak. Ezzel szemben Magyarországon kialakult az a gyakorlat, hogy a vásárlók valóban három másodperces beszélgetéseket bonyolítottak le, mivel ez ingyenes.
A hatalmak egymás megfigyelését nem tegnap kezdték, és nem is holnap fogják abbahagyni.
Az USA épp most alapozza meg jövőbeli kémkedésének fellegvárát egy gigantikus méretű kémközpont létrehozásával. Azonban ahogy egyre több példa mutatja, a titkosszolgálatok hiába figyelnek meg minden számukra gyanús elemet, sokszor bekövetkezik az, amitől tartanak. Mi lehet ennek az impotenciának az oka? Egyszerűen kései reakciókról vagy netán többről van szó? A kémkedő jövőt vetjük össze az előre látott múlttal.
Kezdjük az elején! Az internet elterjedése az információk nyitottabbá válásával is járt. E területen nincsenek országhatárok, földrészek, nyelvi különbségek vagy bármi más egyéb. Mindennél könnyebb megfelelő tudású hackereken keresztül olyan információkhoz jutni akár más országok titkos anyagaiból is, amik korábban csak egy jó véres háború és megszállás után derültek ki, vagy esetleg az életüket kockáztató beépített kémeknek sikerült megtudniuk valamit. Az USA jelenleg az Utah állambéli Bluffdale-ben építi ki minden idők legnagyobb kémközpontját.
…itt lóg ez a szerencsétlen patkány, ezen a póznán és mondjuk a civilizáltabb emberek kedvéért hadd mondjam el, hogy itt nyilván ugye az történt, hogy az volt a szórakozás itt a fiatalok körében, hogy eltalálják-e ezzel a feldrótozott lábú szerencsétlen, nyomorult patkánnyal az áramvezetéket. És hát a jelek szerint sikerült. Na, most a kedves liberális jogvédő kollégáimnak üzenem szeretettel, hogy jól jegyezzék meg ezt a képet, meg úgy ezeket a képeket, amiket most mi itt bemutatunk és gondolkodjanak el azon, hogy vajon tényleg az-e az ő küldetésük a világban, hogy gyerekeket, fiatalokat, időseket, férfiakat, nőket olyan helyzetbe hozzanak, hogy a szabadságukat abban éljék meg, hogy ilyen körülmények között éljenek. És vajon a liberális jogvédő barátaim, akiknek a gyerekei tipikusan külföldre készülődnek, középiskolába, egyetemekre, négy-öt nyelvet tanulva, szeretnék-e azt, hogy az ő gyerekeiknek nyelvóra, zeneóra helyett az legyen a szórakozásuk, hogy patkányokat célozgatnak föl az áramvezetékre…
Adobe Flash Player not installed or older than 9.0.115!